Hogy nézett ki a világ 1944-ben?

Szerzők

  • Máthé Áron Nemzeti Emlékezet Bizottsága Szerző

Kulcsszavak:

második világháború, európai háború, csendes-óceáni háború, 1944, nagyhatalmak, kis nemzetek, polgárháború, kiugrás

Absztrakt

A tanulmány azzal a problémafelvetéssel kezdődik, hogy tulajdonképpen hol helyezzük el az 1944-es év eseményeit a második világháború nagy történetében. Tekinthető-e az eddigiek helyett – illetve mellett – „döntő évnek”? A válasz megalapozásához a szerző leíró módon ismerteti a második világháború utolsó évének fejleményeit, végigvezetve az olvasót az európai és az ázsiai–csendes-óceáni hadszíntér változásain, döntő hadműveleteken és összecsapásokon. A konfliktussorozat folyamán azonban olyan jelenségek is előfordultak, amelyek nem illeszkednek a klasszikus, „szimmetrikus” hadviselés kategóriájába; vagyis nem csak arról volt szó, hogy államok egy koalíciója vív háborút egy másik, szintén államok alkotta szövetségi rendszer ellen. A tanulmány a polgárháborús jelenség vizsgálatán keresztül a nagyhatalmi-kisállami viszonyokat is górcső alá veszi. Végül az egyes kisebb hadviselő országok esetében elemzi, hogy fennáltak-e a sikeres átállás, illetve kiugrás feltételei.

Információk a szerzőről

  • Máthé Áron, Nemzeti Emlékezet Bizottsága

    Máthé Áron PhD, történész-szociológus. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese 2014-től. 2001 és 2012 között a Terror Háza Múzeum munkatársa, kutatója, majd osztályvezetője. 2012 és 2014 között a Századvég kutatója és elemzője. Közreműködött a Terror Háza Múzeum állandó és időszaki kiállításainak létrehozásában, a hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeum és az Emlékpont Múzeum létrehozásában. Fontosabb publikációi: Lenvirágok a véres mezőkön (társszerző), (2025), Magyar Tragédia 1944–1947 (társszerző) (2021), Vörös karszalag – Ideiglenes karhatalmi osztagok 1944–1945-ben (2020), A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében (forgatókönyv társszerző) (2020), A zuglói nyilasok pere (2014).

Megjelent

2025-10-20

Folyóirat szám

Rovat

Cikk