Az 1944-es deportálások és a nyilas puccs helye a kommunista emlékezetpolitikában a népbírósági perek tükrében

Szerzők

  • Veszprémy Lászó Bernát Corvinák folyóirat Szerző

Kulcsszavak:

népbíróság, emlékezetpolitika, holokauszt, kommunizmus, jogtörténet

Absztrakt

Ez a tanulmány néhány népbírósági per és népügyészségi eljárás kapcsán mutatja be a kommunista múltértelmezés holokauszttal kapcsolatos torzításait, narratív manipulációit. Megvizsgáljuk a magyar közigazgatás, a  kápók, a „keretlegények”, illetve a zsidó tanácsok tagjainak pereit. Ez nem azt jelenti, hogy párhuzamot lehet vonni egy üldözött zsidó és egy magyar közszolga helyzete között, hanem hogy a kommunista diktatúra elnyomó gépezetébe bárki bekerülhetett, származás és vallás nem számított: ilyen értelemben a szovjet típusú elnyomás az egyenlősítés tételét maradéktalanul megvalósította. A tanulmány alapján megállapítható, hogy a népbíróságok története további alapkutatást igényel, hiszen az országszerte megtartott több tízezer pernek mindössze a töredékét dolgozták fel. A perek kvantitatív és kvalitatív elemzése is várat magára. Szintúgy szükséges elemezni az egyes perek mögött álló motivációkat – „mezei” büntetőeljárás, politikai ok, esetleg egyéni leszámolás, bosszú. Nem lebecsülve az eddigi kutatási eredményeket, rögzítendő, hogy ezek a feladatok továbbra is a magyar történettudomány adósságai.

Keywords: people’s tribunal, politics of memory, holocaust, communism, history of law

Információk a szerzőről

  • Veszprémy Lászó Bernát, Corvinák folyóirat

    Veszprémy László Bernát 2016-ban végzett a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakán, majd az Amszterdami Egyetem holokauszt- és népirtáskutatás szakán mesterfokozatot, 2025-ben pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen PhD-fokozatot szerzett történelemből, summa cum laude minősítéssel. Kutatási területe a politikai eszmetörténet és a zsidóság története. 2016 és 2018 között a Szombat című zsidó folyóirat munkatársa, 2017 és 2018 között a Veritas Történetkutató Intézet kutatója, 2019-ben a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének kutatója volt. 2018 és 2021 között a Migrációkutató Intézet kutatója, továbbá 2019 és 2021 között a neokohn.hu nevű zsidó hírportál főszerkesztő-helyettese volt. Jelenleg a corvinak.hu főszerkesztője, illetve a Mandiner publicistája.

Megjelent

2025-10-20

Folyóirat szám

Rovat

Cikk

Hogyan kell idézni

Az 1944-es deportálások és a nyilas puccs helye a kommunista emlékezetpolitikában a népbírósági perek tükrében. (2025). Századvég folyóirat, 2024(3). https://ojs.szazadvegfolyoirat.hu/index.php/szvf/article/view/25