Az egészséges élettartam meghosszabbításának társadalmi megítélése Magyarországon – biogerontológiai ígéretek, attitűdök, hozzáférési preferenciák és fenntarthatósági aggodalmak

Absztrakt

Az élettartam meghosszabbításának társadalmi megítélése az öregedő társadalmakban egyszerre egészségpolitikai és normatív kérdés. A tanulmány empirikus vizsgálatként azt elemzi, hogyan viszonyul a magyar felnőtt népesség az egészséges élettartam meghosszabbításához, a radikális életmeghosszabbítás lehetőségéhez, annak társadalmi kockázataihoz, valamint az életmeghosszabbító kezelésekhez való hozzáférés elveihez. Az elemzés két, telefonos CATI-módszerrel készült, országosan reprezentatív adatfelvételre épül (2025. június: n = 1013; 2026. február: n = 1001). A második hullám részben ellenőrző, részben módszertani szerepet kapott, mivel több kérdés megfogalmazása és válaszkészlete módosult. Az eredmények szerint a válaszadók többsége a jó egészséggel párosuló, mérsékelten hosszabb életet tartja kívánatosnak, miközben a radikális életmeghosszabbítás társadalmi következményeit inkább óvatosan ítéli meg. A többletévekhez kapcsolt célok elsősorban családi és életminőségi jellegűek. A jelentősen kitolódó átlagéletkorral kapcsolatos aggodalmak a 2025-ös adatfelvételben főként a túlnépesedéshez és a természeti erőforrások kimerüléséhez kapcsolódtak, míg a 2026-os hullámban az újonnan beemelt nyugdíj- és szociális fenntarthatósági szempont is a legfontosabb kockázatok közé került. A hozzáférési preferenciákban a szükségleti, egészségügyi és méltányossági szempontok hangsúlyosabbnak bizonyultak, mint a pusztán fizetőképesség szerinti piaci logika, ugyanakkor e válaszok értelmezése különös óvatosságot igényel a kérdésmódosítások miatt. A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy az életmeghosszabbító technológiák hazai társadalmi legitimitását elsősorban az egészségben eltöltött életévek értéke, a hozzáférés igazságossága, az intézményi és ökológiai fenntarthatóság, valamint a beavatkozások erkölcsi értelmezése alakítja.