A család mint erőforrás az idősgondozásban

Absztrakt

Az idősödő társadalmakban a gondozási szükséglet növekedése és a formális ellátórendszerek korlátozott kapacitása egyre nagyobb terhet hárít a családokra. A tanulmány hazai és nemzetközi szakirodalom alapján vizsgálja, milyen szerepet tölt be a család az idősgondozásban, és milyen feltételek mellett maradhat ez a szerepvállalás hosszú távon fenntartható. Elméleti keretként Van Damme és munkatársai gondozási rezsim tipológiája szolgál; Magyarország az alapértelmezett familializmus modelljébe sorolható, ahol az állami gondozási infrastruktúra nem elég fejlett, és a gondozás terhe döntően a családra hárul. A tanulmány bemutatja a családi gondozók helyzetét: a gondozói szerep komoly fizikai és mentális megterheléssel jár, kiégés kockázatával és munkaerőpiaci következményekkel, és e terheket elsősorban a nők viselik. A gondozói tapasztalat ugyanakkor pozitív dimenziókat is hordoz – az érzelmi kötődés, a reciprocitás és a személyes fejlődés fenntartják a szerepvállalást a nehézségek ellenére is. A tanulmány tárgyalja a vidéki gondozók kettős hátrányát, a gondozói reziliencia belső és közösségi forrásait, valamint az időleges tehermentesítés (respite care) bővítésének szükségességét Magyarországon. A záró fejezet egyéni, munkáltatói és szakpolitikai szinten foglalja össze a szakirodalom alapján javasolt támogató intézkedéseket. A tanulmány következtetése: a gondozói erőforrások tudatos védelme és fejlesztése az egész gondozási rendszer fenntarthatóságának alapja.